Legújabb, Türei Orsolya szakgyógytornásszal készült szakértői nagyinterjúnk harmadik részében is a dongaláb kezelésére alkalmazott Ponseti terápiát kiegészítő Dévény módszerről (DSGM SMT) szerezhetünk hasznos információkat.
A téma komplexitása miatt az interjú sok vetületből közelíti meg a témát, ezért ez az interjúsorozatunk 4 részből áll majd. Az első részt itt, a másodikat itt találjátok.
Hogyan változik a kezelés a baba növekedésével (mikortól tud aktívan részt venni a gyermek a kezelésben)?
Véleményem szerint, ha a dongaláb diagnózis nem társul egyéb diagnózisokkal, akkor a mozgásfejlődés során az életkorral megjelenő-, helyenként speciálisan korrigált mozgásformák (speciális eszközökkel kiegészített mozgássorok) jelentik a kis pácienseknek az aktív tornát, egyéb terápiára nincs szükség. Természetesen a folyamatos gyógytornászi konzultáció alkalmas az életkor előrehaladtával használható célzott tornagyakorlatok meg-, illetve betanítására és az esetlegesen felmerülő fiziológiástól eltérő állapotok megelőzésére és korrekciójára.
Mikor számít ‘gyógyultnak’ a dongalábas páciens?
Gyógytornászi kompetencia szerint: megfelelő korrekció esetén: a mozgásszervrendszer működését szolgáló egyéb szervrendszerek optimális működésével és a láb, mint anatómiai egység fiziológiás érésének befejeztével (6-7 éves életkor) jelentős állapotromlás már nem következhet be. Orvos kollégák is fontosnak tartják elmondani, hogy a kezelések során mindig az egészséges jellemzők elérésére törekszenek, de tudni kell, hogy mindez nem jelent 100%-ban fiziológiás állapotot. Szülőként állandó minőségi kontrollt kell tartani a gyermek lába felett. Aggodalomra semmi ok! Tapasztalataim szerint mire ritkulnak a szakmai konzultációk addigra kiválóan képzett szülővé válnak ennek a közösségi csoportnak a tagjai, elsajátítva mindazt a tudást, amely biztosítja az aktuális állapot szintjének értékelését. Mindez természetesen annyit jelent, ha eltérést észlelnek esetlegesen korábban keressék fel a kezelőorvost, gyógytornászt, de semmiképpen nem jelenthet önálló döntéshozatalt az állapotváltozás minősítésére

Előfordul, hogy a dongaláb más, súlyosabb rendellenesség kísérő betegségeként jelentkezik. Mik ezek a betegségek? Hogyan illeszthető ilyen esetekben a terápiába a Dévény módszer?
Speciális esetekben mikor a dongalábtartás egyéb mozgásszervi vagy belgyógyászati eltérésekkel társul (különböző szindrómák esetén) a mozgásterápia gyakran ki kell egészüljön az életkorhoz adaptált komplex korai fejlesztéssel.
A Dévény módszer, tudomásom szerint, egy egyedül Magyarországon elérhető terápia. Mit tanácsol azoknak, akik külföldön élnek, mit válasszanak alternatívaként? Talán még jobb, ha úgy kérdezem: milyen kérdéseket tegyenek fel egy terapeutának, hogy eldönthessék, hogy az általa alkalmazott módszer megfelelő a dongalábas babájuk kezelésére?
Ebben az esetben célszerű manuális technikát alkalmazó egyéb a fasciarendszer-kötőszöveti rendszer működését ismerő és annak állapotában változást elérő fizioterápiás kezelési formát megkeresni, illetve az izomrendszer egyensúlyi állapotának visszaállítását célzó gyógytorna kezelést utolérni.
Rendszeresen frissülő tartalmakért és aktuális ajánlatainkért csatlakozz zárt facebook csoportunkhoz és kövess minket instagramon: